Üssük agyon a szegényeket!

„…És az emberek csak jöttek, jöttek. Néha már olyan érzésünk volt, mintha - hol kövéren, hol soványan – mindig ugyanazt a férfit láttuk volna magunk előtt. Ahogy ott álltunk, szemben ezzel a kiismerhetetlen embertömeggel, gyakran elfogott minket a szorongás. Ezek a férfiak tulajdonképpen rá voltak kényszerítve a hazugságra, mert csakis akkor lehetett valami kis reményük arra, hogy megkapják a menedékjogot, ha egészen más sztorival hozakodnak elő, nem azzal, ami csakugyan történt velük. […] Az ügyintézők, persze, egy árva szót se hittek el ezekből a fuvarral-útlevéllel vásárolt kitalációkból. Amik ott sárgultak meg és foszlottak szét az évek során felhalmozódó többi történettel…” Egy fiatal tolmácsnő – maga is a bevándorlókkal foglalkozó hivatal alkalmazottja - egy egész éjszakát tölt a rendőrségen, amiért a párizsi metrón egy agresszívan viselkedő bevándorló fején széttör egy borosüveget. Az éjszaka jó alkalom, hogy átgondolja, mi is lehetett ennek a dühkitörésnek a kiváltó oka.