Bejelentkezés
Van november 18. előtti Alexandrás fiókod? Jelentkezz be egyszerűen azzal!
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Vannak olyan áldozatok, akiket gyermekkorukban kínzással kondicionáltak, rendszeresen hipnotizáltak, elektrosokkoltak, vegyszerekkel és kábítószerekkel, valamint beültetett szerkezetekkel zaklattak. Ezeket az agykontrolltechnológiákat és -technikákat túlnyomórészt olyan polgárokon alkalmazták, akiknek erről nem volt tudomásuk, és akik ehhez nem is járultak hozzá. Sok áldozat gyógyíthatatlan agykárosodást szenvedett és igen sokan súlyos lelki zavarokkal küszködnek. A súlyos betegek között vannak provokátorok is, akiknek az a feladata, hogy az igazi betegeket lejárassák és társadalmi hitelüket aláássák. A legtöbb áldozat élettörténete valamilyen katonai vagy hírszerző ügynökséghez kapcsolódik. Már ez a rövid felsorolás is érthetővé teszi, hogy az agykontrolláldozatok miért annyira bizalmatlanok mindenkivel szemben, és miért nem készek valakit a vezetőjükké választani. Ezért egy vezető nélküli ellenállás folyik, de ezt is hatékonyabbá lehetne tenni. A tudatbefolyásolás jelenlegi gyakorlata: A gyakorlati alkalmazás szempontjából tudatbefolyásoló agykontrollnak azokat a módszereket tekinthetjük, amelyeket a célszemély tudomása és hozzájárulása nélkül rejtve alkalmaznak azért, hogy magatartását megváltoztassák. Erre sor kerülhet olyan helyeken, mint a célszemély otthona, és eddig leginkább a sajátjának tartott észbeli, lelki tevékenysége, agyműködésének egésze. Mindez megkülönbözteti az agykontrollal végrehajtott bűnözést a szokásosnak és jogszerűnek tekinthető társadalmi behatástól. A normális szexuális kapcsolatot is bűncselekménnyé alakítja át az önkéntesség helyébe lépő erőszak. A tudatbefolyásolás egyik formája, amikor működtetői a nyilvánosság tereit használják a célszemély zaklatására. Ilyen lehet az utca, az internet, az elektronikus és a nyomtatott tömegtájékoztatás. Az irányítóknak a látókörébe kerülhet találomra is egy személy. Ez akkor alakul át agykontrollá, amikor megfigyelése rendszeressé válik, és zaklatását kombinálják a személyes információk megszerzésével. A cél tehát totális megfigyelés alá helyezni egy személyt, és az így szerzett információkat felhasználni tudatának és magatartásának befolyásolására. A megfigyelési eszközök a telefonlehallgatástól a lakásokba, valamint az autókba elhelyezett audiovizuális "poloskáktól" és az internet ellenőrzésétől egészen a legfejlettebb műbolygós megfigyelésig, a szuperérzékeny elektromágneses érzékelőrendszerek komputeres elemzéséig terjednek, beleértve az implantátumoknak az emberek testébe való - hozzájárulásuk nélkül történő - beültetéséig. A célszemély ingerléséhez felhasználják a zaklató telefonhívásokat, az utcai megfigyelést, híresztelések terjesztését, az elektromos megvilágítás manipulálását, az internetes üzenetek zavarását, a mikrohullámú eszközök és az akusztikus fegyverek bevetését, az elektronikus és nyomtatott tömegtájékoztatásban elhelyezett üzeneteket, hangok továbbítását, amit csak a célszemély hall, továbbá az agyműködés közvetlen stimulációját.
2 999 Ft
ragasztott kötött védőborítóval
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 169719
EAN: 9789639437821
Kötésmód: ragasztott kötött védőborítóval
Oldalszám: 400
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Az agy megerőszakolása
Méret (mm): 150 x 214 x 35
Kiadó: Gold Book