Bejelentkezés
Van november 18. előtti Alexandrás fiókod? Jelentkezz be egyszerűen azzal!
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Rózsa Sándor történetét már többen pennájuk hegyére tűzték, így például Arany, Tömörkény, Krúdy, Móricz, Móra. Bennük egyetlen közös van: egyik sem volt ott! Mármint senki nem látta közelről Rózsa Sándor működését. Most azonban egy koronatanú, Veszelka Imre, a legszöbb paraszt, Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája meséli el, hogy valójában hogyan is estek meg a dolgok. Ha valaki, hát ő igen közelről látta az eseményeket, és most (1900-ban) a szegedi Páva vendéglő előtt elmondja az igazi, eddig eltitkolt, megdöbbentő sztorit. Ördögi easternre számítson a hallgató, kegyetlen, de igaz szavakra, mert Veszelka nem kér de nem is ad kegyelmet. A Sömmi patakvértől nem mentes, de igaz érzelmekben is dúskáló betyárregény, melyben nemcsak a szegénylegényekről hullik le a lepel, de magáról a történelemről is. Mert Veszelkától megtudjuk, semmi sem úgy történt, ahogy eddig tudtuk. Sömmi! Tartalom: 1. Valaki gyün. 2. Perte, Perte, paradicsomkertje. 3. Passzust adok néköd a pokolba! 4. Tokány susulykából. 5. A szerszám. 6. Ölég lönne három köröszt. 7. Rőfnél, fontnál igazabb az emberség. 8. Rézi néni díszebédje. 9. Kossuth apánk öszvevonja szemöldökét. 10. Epilógus.
2 990 Ft
műanyagtok
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 755695
EAN: 9789630986816
Kötésmód: műanyagtok
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 142 x 125 x 10
Kiadó: Kossuth Kiadó, Mojzer Kiadó