Bejelentkezés
Van november 18. előtti Alexandrás fiókod? Jelentkezz be egyszerűen azzal!
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Ha bizonytalan, hogy egy hajó merre tart, akkor nincs számára jó szél. A huszadik század kataklizmái és az 1956-os forradalom után az ország tele volt ilyen bolyongó kis vitorlásokkal, amelyek utasai csak álmodtak a védett kikötőkről, de nem tudták, nem is tudhatták, hogy azok merre találhatók és milyenek valójában. Amikor végül horgonyt vetettek valahol, egy idő után sóvárogva vártak a kedvező szélre, hogy ismét útra kelhessenek - vissza, haza. A Párizsban, Farkas Márta harmadik regénye egy magyar lányról szól, aki az 1960-as évek elején eljut a művelt Nyugatra, álmai városába. Mégsem tud ott révbe érni; senki és semmi nem olyan, mint hitte. Hadakozik, küzd, szerelmesen és idegenként, mert a múlt hazahúzza, a jelennek nincs rá szüksége, és jövőt sem álmodhat ott. Élete vívódás a szerelem és a honvágy között. Hogy a két nagy érzelem közül melyik győz - erről szól ez a történet. Mi lett volna, ha... - de ahogy a történelemben, az ember életében sincs "ha". Érzelmeink és dilemmáink viszont minden korban, nemzedékről nemzedékre ugyanazok, legfeljebb a hangsúly helyeződik át máshová.
2 900 Ft
ragasztott kartonált
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 754205
EAN: 9786155568473
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 240
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 142 x 197 x 12
Kiadó: Fekete Sas Kiadó