Narziss és Goldmund

Két életút, két életcél, két életfelfogás egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint a szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: „Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással”. Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját, mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik. A Helikon Kiadó jelen kötetét Keresztes Dóra illusztrálta.