Bejelentkezés
Van november 18. előtti Alexandrás fiókod? Jelentkezz be egyszerűen azzal!
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit. "Sokszor és sokfelé "tartottam előadást" a Nyitott Akadémia szervezésében. Azért tettem idézőjelbe a "tartottam előadást", mert sokkal szívesebben mondanám így: beszélgettem. Ebbe a könyvbe tíz ilyen "előadás" - beszélgetés - szövege került bele, írott, szerkesztett formában. Szerzőtársaim mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvoda-iskola látogatás óráiban vagy az "előadásokon" találkoztam, beszélgettem. (És persze remek szerkesztőm, aki írássá simította az élőszót.) Ha tehát találnak valami jót ebben a kötetben, azt maguknak köszönjék mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben szóba álltak velem, ha tévedésekre bukkannak, azt az én számlámra írják. Ott korlátolt maradtam. Nem tudtam a másik véleményt - a magamé mellé - el- és befogadni." (Vekerdy Tamás)
3 360 Ft
cérnafűzött kötött
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 715457
EAN: 9789638902696
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 216
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Alcím: Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?
Méret (mm): 146 x 205 x 18
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó