Bejelentkezés
Van november 18. előtti Alexandrás fiókod? Jelentkezz be egyszerűen azzal!
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Egyedül, egy spártai fekete pilótafülkében Mike Melvill tesztpilóta az űr felé száguldott. Nyolcvan másodperce volt, hogy átlépje a hangsebességet, és elinduljon a célpont felé, amit eddig még egyetlen civil pilóta sem ért el. Talán nem is tér vissza élve. Ha mégis, történelmet fog írni mint a világ első civil űrhajósa. Ez a repülés egy olyan verseny eredménye volt, amit Peter Diamandis álmodott meg. Víziója szerint az új űrversenyben kis csapatoknak kellene elérniük azt, amire azelőtt csak a világ nagy kormányai voltak képesek. Amikor rádöbbent, hogy a Nasa leépíti az emberes űrhajózást, nekifogott, hogy megteremtse a privát űrhajózás feltételeit. Ehhez a repülés aranykorából merített inspirációt. Charles Lindbergh azért tette meg a repülőutat Európába, hogy megnyerjen egy 25 000 dolláros díjat. Ez az út Lindberghet a világ leghíresebb emberévé tette, és felpezsdítette a repülési iparágat. Miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni az űrhajózással? - gondolta Diamandis. A lövedék alakú Space Ship One rakétarepülőt megépítő, és a 10 millió dolláros díjért induló többi csapat története egy rendkívüli történet a lehetetlenről, ami megvalósult. Végül, ahogy Diamandis megálmodta, az eredmény nemcsak egy csapat győzelme lett, hanem egy új iparág és egy új korszak alapja is.
4 500 Ft
cérnafűzött kötött, védőborítóval
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 758633
EAN: 9789632521015
Kötésmód: cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám: 396
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: How to make a spaceship
Fordító: Czibik Márta
Nyelv: angol
Méret (mm): 159 x 240 x 37
Kiadó: Akkord Könyvkiadó