Életem játéka

Andrés Iniesta

Andrés Iniesta generációjának legkiemelkedőbb játékosai közé tartozik. A Barça alapjátékosa, a középpálya motorja 2004 óta. Ha csak az eredményeit nézzük (többek között nyolcszoros spanyol bajnok, négyszeres BL-győztes, továbbá kétszeres Európa-bajnok és világbajnok a spanyol válogatottal), akkor is vitán felül helye van minden idők legnagyobb játékosai között, azonban szerénysége, emberi tartása, illetve a személyét övező szeretet és tisztelet még a legjobbak közül is kiemeli. A mai futballban szinte egyedülálló módon még az ellenfelek legelvakultabb szurkolói is elismerik teljesítményét, és nemcsak a Camp Nouban, hanem az egész világon nehezen lehetne három olyan futballrajongót találni, aki nem kedveli. Önéletrajzi könyve is ezt támasztja alá. Megjelenését nem időzítette lélegzetelállítóan sikeres pályafutása valamely újabb mérföldkövéhez, és nem is színezte ki a vele történt eseményeket. Rokonok, barátok, csapattársak, ellenfelek, szurkolók beszélnek arról, miért érezhetjük hihetetlenül szerencsésnek magunkat mindnyájan, akik tanúi lehetünk intelligens és finom, szemet gyönyörködtető irányítói játékának. Személyisége és élettörténete nem csupán a focirajongók számára jelent inspirációt.

(Nincs értékelés)

4 600 Ft

cérnafűzött kötött

Szállítás: 1-3 munkanap

Raktári kód: 753436
EAN: 9789634540847
Kötésmód: cérnafűzött kötött
Oldalszám: 296
KSH: 4901100000
Eredeti megnevezés: The Artist
Fordító: Illés Róbert
Nyelv: angol
Méret (mm): 157 x 240 x 25
Kiadó: Akadémiai Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Labdajátékok