Bejelentkezés
Van november 18. előtti Alexandrás fiókod? Jelentkezz be egyszerűen azzal!
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Nincs még fiókod? Regisztrálj
Mindazok számára, akik nem egy történelmi korszak elmélyült kutatói, az adott időszak kiemelkedő alakjai gyakran csak a tankönyvekből, tetteik jelentőségén keresztül megismert, nem teljesen emberi léptékű személyiségek. Így van ez Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” esetében is: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítója, a Lánchíd megálmodója, a magyar nemzettudat megújítója többségünknek egy emberfeletti történelmi alak.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy legnagyobb nemzeti hőseink is csak emberek voltak a maguk gyarlóságaival, vágyaival, botlásaival és hétköznapi életével. Bakóczy Sára legújabb regénye Seilern-Aspang Crescence grófnő életének egy meghatározó szakaszán keresztül mutatja be második férjének, Széchenyi Istvánnak az emberi, esendő oldalát is.
A szerző remek ízléssel és arányérzékkel, kiterjedt kutatások alapján mutatja be a Xix. század első évtizedeinek bécsi, pozsonyi és pest-budai életét a császári udvartól kezdve a magyar vármegyei nemesség kúriáiig. Főszereplői, Crescence és Széchenyi István hús-vér alakokként, szenvedélyeikkel és szenvedéseikkel kerülnek ábrázolásra.
3 499 Ft
keménytáblás
Szállítás: 1-3 munkanap
Raktári kód: 1000136
EAN: 9789634266204
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 307
Megjelenés: 2021-08-26
Nyelv: magyar
Méret (mm): 126 x 200 x 25
Kiadó: Golden Book Kiadó