A barna pestis

Egyetlen diktatúra sem elégszik meg ellenfelei kiirtásával, egy idő után saját soraiban, a vélt vagy valós vetélytársak között is vérfürdőt rendez. Így volt ez a kommunizmus történetében, és ez jellemezte a nácizmus tevékenységét is. Ez utóbbi a hosszú kések éjszakája néven került a história véres lapjaira, afféle modern Szent Bertalan-éj mintájára, csak ezúttal a germán mitológia vérfarkasa mart bele saját testébe. 1934. június 30., az a nap, amikor Hitler, az egykori éhenkórász bécsi csavargó, immár mint a Német Birodalom kancellárja, megszabadult azoktól a veszélyes vetélytársaktól, akik hatalomra segítették. Az Ernst Röhm vezette SA (Sturmableitung, a híres barnainges rohamosztag) komolyan vette Hitler szociális demagógiáját, és Németországban egy baloldali, jakobinus-féle népi diktatúrát akart létrehozni. Az izgága, mindenkit rettegésben tartó, brutális utcai harcos SA-legények csak gyilkolni és dorbézolni tudtak, olvasni nem, így nem forgatták megteremtőjük és vezérük Mein Kampf-ban leírt hitvallását és programját sem. Az SA hatalomtól megmámorosodott vezetői felelőtlenül szembefordultak Führerjük elveivel és személyével, azzal a Hitlerrel, aki akkor már egy újabb, hozzá feltétlenül hű magánhadseregére, az elit SS-re támaszkodva, véres módon megszabadult tőlük. Az alkalmat kihasználva Hitler leszámolt a nácizmus olyan ellenzőivel is, akiknek semmi közük nem volt az SA-hoz és annak vélt forradalmához. A Hosszú kések éjszakája nem csupán náci jelenség. 1934. júniusa megismétlődött azóta a Föld számtalan pontján, és még napjainkban is tart. Az ember a legintelligensebb lény a világmindenségben, hosszú történelme során mégsem tanulta meg, hogy a barbárság szükségképpen barbárságot szül.